Egy történet lezárul

2023.12.18.
December 18, 2023

Különleges utat jártunk be a Green Foxszal az elmúlt közel 8 évben. Fantasztikus embereket és (karrier)történeteket ismertünk meg, ez vitt minket előre minden egyes nap. Most mégis le kell zárnunk a Green Fox történetét.

Különleges utat jártunk be a Green Foxszal az elmúlt közel 8 évben. Büszkék vagyunk arra, hogy több ezer hallgatónknak tudtunk segíteni az IT karrierjük építésében, hogy sok száz tehetséggel hoztuk össze partnercégeinket. Az alapítás első percétől nagyon büszkék vagyunk a hallgatóinkra, akik újra meg újra bebizonyították, hogy elhivatottsággal, rengeteg munkával, motivációval bármit el lehet érni. Akár egy új karriert. Fantasztikus embereket és történeteket ismertünk meg, ez vitt minket előre minden egyes nap.

Most mégis le kell zárnunk a Green Fox történetét. Az elmúlt 1 év nagyon sok változást hozott nemcsak IT területen, de az egész világon, így a mi életünkben is. A háború következményei, a magas infláció és egyéb gazdasági nehézségek folyamatos kihívás elé állítottak minket. Ezek a romló gazdasági körülmények a munkaerőpiacot is befékezték, ami komoly hatással volt az üzleti modellünkre. Próbáltunk az utolsó pillanatig alkalmazkodni, a tulajdonosoknak végül mégis meg kellett hozniuk a legnehezebb döntést: a Green Fox bezár. 

A folyamatban lévő képzéseket végigvisszük, új képzéseket azonban már nem indítunk. A folytatás részleteivel kapcsolatban jelenlegi hallgatóinkkal közvetlenül egyeztetünk.

Továbbra is hisszük, hogy az IT iparágnak szüksége van a bootcampekből kikerülő tehetségekre. Ahogy azt is, hogy az IT egy jövőbiztos szektor, ami számos pozícióban, területen kínál lehetőséget a munkavállalóknak. 

Köszönjük, hogy velünk voltatok az elmúlt 8 évben, és kívánjuk, hogy valósítsátok meg a karrierálmaitokat.

A tulajdonos hivatalos közleménye alább olvasható.

****************************

Hivatalos közlemény:

Green Fox Academy filed for insolvency

Green Fox Academy, whose majority shareholder is the Luxembourg alternative investment fund Sandberg Investment Fund II SCSp managed by the Slovak private equity company Sandberg Capital, ends its operations today. As a result of market developments in the CEE region, it has faced liquidity problems in recent months. Following an agreement between the shareholders, Green Fox Academy filed for insolvency.

"The past year has been marked by extreme changes that have had a negative impact on both the B2B and B2C sectors. Economic volatility has led to a significant cooling of the labour market and declined interest in retraining courses in the IT segment. At the same time, many corporate clients were forced to postpone projects and suspend the hiring of new or junior employees, which had a negative impact on Green Fox's growth and sales," said Richard Flimel, Partner at Sandberg Capital. 

IT Bootcamp Green Fox Academy provided courses for junior programmers. The Academy focused on retraining courses, continuing education programs and corporate training programs in the IT sector. So far, it has trained more than 5,000 students.

"We continue to believe that the programs provided by Green Fox Academy are important for the digital transformation of the region. Since joining the company, Sandberg has made several operational improvements. However, these have not yet materialized, and combined with a rapid decline in the number of students and corporate clients, the company has run into liquidity problems. Sandberg chose not to provide further financing to the company. We regret the situation, but we see filing for insolvency as the only responsible solution for our investors," said Flimel. 

Ongoing courses will be completed. 

ABOUT SANDBERG CAPITAL

Sandberg Capital is a Slovak private equity company established in 2014. It focuses on investing in small and medium-sized firms in Slovakia and the CEE region in the areas of IT, telecommunications, agriculture, education, and retail. Sandberg Capital manages more than €340 million on behalf of private and institutional investors.

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Így látja a Back-end fejlesztők világát a dietetikusból lett programozó

Szántó Diána dietetikusként néhány év munka után új kihívásokra és nagyobb megbecsülésre vágyott. 2020 novemberében elkezdte a Green Fox junior programozó képzését, és ma már Back-end fejlesztőként dolgozik egy multinál. Kinek ajánlaná ezt a területet? Hogyan telik egy munkanapja, és milyen skillekre van szüksége? Ismerd meg a Back-end fejlesztés világát Dia szemén keresztül!

Abból nem lesz jó fejlesztő, aki nem tud szépirodalmat olvasni

A programozó bootcampek 2015-ös indulásuk óta már közel 2000 juniort bocsátottak a magyar munkaerőpiacra. Hogyan tudnak beilleszkedni a képzésről kikerülő fejlesztők az IT cégeknél, mire van szüksége valójában a piacnak - ezeket a kérdéseket jártuk körbe decemberi meetupunkon.

Frissdiplomásként fejest ugrani a kódolásba - Így lettem Salesforce fejlesztő

Mozga Anna frissdiplomás bölcsészként vágott bele a programozásba nem sokkal a diplomaosztója után. Miután elvégezte a Green Fox Junior programozó képzését, 1-2 évig kereste a helyét új szakmájában, most pedig úgy érzi, hogy Salesforce-fejlesztőként végre megtalálta. De mit csinál egy Salesforce-fejlesztő, és milyen készségekre van szüksége? Ismerd meg jobban a Salesforce területet Anna történetén keresztül!

Further blogposts

Would you like to read more?

A Story Comes to an End

We have traveled a fantastic journey with Green Fox over the past nearly 8 years. We have encountered truly special people and (career) stories that propelled us forward every single day. However, now we have to close this chapter of the Green Fox story.

COSMO CONSULT has expanded its development resources in cooperation with Green Fox Academy

Flexibility is now an essential part of running a business. Whether it’s a growth-facing business area or a new technological need, a fast decision can provide a long-term competitive advantage. An effective solution for such a case is to start a special, corporate course.

Switching to programming can quickly boost your career

It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.