František Tröster a Gen™-től: Hogyan hozzuk ki a maximumot az IT-t érintő változásokból

2023.08.30.
August 30, 2023

Hiszünk abban, hogy naprakész tudás átadásával biztosíthatjuk hallgatóink versenyképességét a munkaerőpiacon. Ezért a képzés során néhány alkalommal vezető fejlesztők és elismert szakemberek is megosztják gyakorlatban szerzett tapasztalataikat hallgatóinkkal, köztük a Gen™ Senior Engineering Direktora, František Tröster is.

František Tröster több mint 20 éve dolgozik IT területen. Kezdetben webalkalmazás-fejlesztőként dolgozott, később vezető pozíciókba került, mára pedig több száz fejlesztőt számláló csapatokat vezet. Dolgozott az AVG-nél és az Avast-nál, 2022 júliusától pedig a Gen-nél dolgozik, amely az Avast és a NortonLifeLock egyesüléséből jött létre, és jelenleg Senior Engineering Director pozíciót tölt be.

Mi a fő szakterületed?

A szakmai pályafutásom jelentős részét a biztonság és a magánélet védelme érdekében végzett termékfejlesztésnek szenteltem. Dolgoztam vírusirtó szoftvereken, virtuális magánhálózatokon (VPN) és azonosítás-védelmi megoldásokon. A szakértelmen túl a szervezeti struktúrát is rendkívül fontosnak érzem és mindent megteszek azért, hogy a csapatunk összetétele és a mindenkori munkafolyamataink támogassák a munka hatékonyságát és a termékfejlesztést is. Ezek szerves részei a jelenlegi vállalati kultúránknak. Célom egy olyan légkör fenntartása és támogatása, amelyben a csapattagok fontosnak érzik magukat, büszkék lehetnek a munkájukra, illetve hosszú távú és jelentős projektekben vehetnek részt.

Mit csinálsz az aktuális pozíciódban, és mivel foglalkozik a csapatod?

A Gen™ nemrégiben az Avast és a NortonLifeLock egyesüléséből jött létre, és mi felelünk az összes mobil és asztali alkalmazásért, legyen az Android, iOS, iPadOS vagy MacOS. Munkánk során olyan márkákkal foglalkozunk, mint az Avast, Norton, Avira, AVG, CCleaner és sok más. Jelenleg olyan termékeken dolgozunk, amelyek mindkét korábbi cég legjobb technológiáit ötvözik. Ezen kívül igyekszünk lépést tartani az IT terület állandó újításaival, mint a GPT vagy a mesterséges intelligencia-alapú észlelés. Egyébként most indítottuk el az új Norton Genie nevű alkalmazást, amely mesterséges intelligenciát használ a csalások felfedezésére.

Mit élvezel leginkább a munkádban?

Elsősorban a csapatommal való együttműködést szeretem, számomra a kollégáim és a csapatom a legfontosabb. Élvezem, hogy közösen dolgozhatunk olyan termékek fejlesztésén, amelyek az ügyfelek számára értékesek és képesek megőrizni relevanciájukat is a piancon. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen sok intelligens és tehetséges ember vesz körül. Külön öröm számomra különböző háttérrel és kommunikációs stílussal rendelkező emberekből összeállítani a csapatokat. Támogatom őket, hogy összetartó egységként tudjanak együtt dolgozni. Ahhoz, hogy ez eredményes legyen, a folyamat során egy sor pszichológiai, szociológiai és szakmai szempontot kell figyelembe vennem, és amikor ez mind összeáll, az hihetetlenül inspiráló. Viszont egy folyamatosan változó IT környezetben az összhang gyakran csak egy pillanatnyi állapot, ami után rögtön változtatásokra és adaptációra van szükség.

A Green Fox Academy hallgatóinak az agilis vezetésről fogsz előadást tartani. Milyen konkrét témákról fogsz beszélni?

Előadásom főként arról fog szólni, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a szervezeti struktúrából és a szervezeti változásokból. Amikor úgy döntünk, hogy csatlakozunk álmaink cégéhez, számos különböző szervezeti modellt ismerhetünk meg, és rengeteg változáson fogunk keresztülmenni. Előadásomban kitérek arra, mire számíthatunk, és több példán keresztül fogom elmagyarázni, hogy milyen megközelítés és kommunikáció segít átvészelni a változásokat, és támogatja a karrierünk gyorsabb előrehaladását. Kitérünk az agilis módszertanokra, szervezeti és csapat struktúrákra, valamint a bizonytalanság és az élet változásai mögött meghúzódó pszichológiára.

Miért fontos ez a téma a programozók számára?

A szakértelem csak egy kis szelete a sikeres karriernek. A soft skillek azok, amik megkülönböztetik a munka egyszerű elvégzését a kitűnő teljesítésétől. Ilyen készség például a kommunikáció, legyen szó felfelé, lefelé vagy vízszintesen történő információcseréről. A jó kommunikációs készség mellett rendkívül fontos a csapatban és a csapatok közötti együttműködésre való hajlandóság. Ezek együtt határozzák meg, mennyire lesz sikeres egy adott fejlesztő az IT világában.

Emlékszel az IT karriered kezdeti szakaszára? Mi volt az első projekted?

Először weboldalak készítésével kezdtem foglalkozni. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy ekkor már fejlesztettem, de lehetővé tette számomra, hogy elkezdjek pénzt keresni, és a munkám az interneten is látható legyen. Aztán az egyetemen egy barátommal kezdtünk közös vállalkozásba, ami a testreszabott fejlesztésre fókuszált, és ma is büszkén emlékszem rá vissza.

Kezdetben tele voltunk optimizmussal és naivitással. Folyamatosan próbáltunk a tökéletességre törekedni, rengetegszer újraírtuk a kódot, de pár év után rájöttünk, hogy nem csak hibátlan kódokat kell írnunk, sokkal fontosabb a funkcionalitás és a felhasználói élmény. Elkezdtek vonzani a nagyobb vállalatok, és 2010-ben úgy döntöttem, kockáztatok, csatlakoztam az AVG-hez. Az első pár hétben kissé elveszettnek éreztem magam, de később egy három fős csapat részévé váltam, ami egy olyan külső rendszerért volt felelős, amelybe sok energiát kellett fektetnünk azért, hogy végül stabil és megbízható legyen. Ez a projekt végül annyira sikeres lett, hogy egy év alatt a csapatunk száma 15 főre bővült és egy olyan kulcsfontosságú back-end szolgáltatást menedzseltünk, ami a vállalat számára jelentős bevételeket hozott. Ez volt a menedzsment felé vezető utam kezdete.

Visszanézve azt gondolom, hogy szerencsés voltam. Bizonyára korábban is csatlakozhattam volna az AVG-hez, akár még a tanulmányaim alatt, de akkor kihagytam volna a vállalkozói éveimet. Ezek az évek betekintést nyújtottak a kereskedelem világába, ami a szoftverfejlesztés alapját képezi, és megtanítottak az alázatra is.

Milyen tanácsot adnál a kezdő IT-szakembereknek?

„A junior szakemberek nagy értéke, hogy tele vannak energiával és lelkesedéssel. Ha képesek megtartani ezt az energiát, akkor tovább fejleszthetik az ötleteiket, lépést tudnak tartani az aktuális trendekkel, és előbb-utóbb a csapatok élére kerülhetnek” - mondja František.

Érdemes mindig nyitott szemmel járni!! Sosem szabad abbahagyni a tanulást, még akkor sem, ha egy téma nem tűnik relevánsnak vagy nincs közvetlen kapcsolata a jelenlegi munkáddal. A  kezdő szakemberek, tele vannak energiával és lelkesedéssel. Az idő múlásával ez a lelkesedés talán elhalványul, de ha megtartják ezt az energiát, továbbra is fejlesztik az ötleteiket, és lépést tudnak tartani a technológiai fejlődéssel, akkor képesek lesznek az élre kerülni.

Melyik három tanácsot adnál egy juniornak, hogy sikeres legyen az IT-ban?

Először is, bár vannak rossz kérdések, később mindig megbánom, ha nem teszem fel még a legbutább kérdést is, ami eszembe jut. Szóval ne habozz kérdezni! 

Másodszor pedig, találj legalább egy olyan szakértőt, aki a mentoroddá válhat, és győződj meg róla, hogy a kapott segítség láthatóvá válik az eredményeiden. Végül pedig, hallgass és figyelj addig, amíg teljesen meg nem érted, miről van szó.

Szeretnél te is az IT terület vezető szakértőitől tanulni? Jelentkezz Junior programozó képzésünkre!

További blogposztok

Tovább olvasnál?

10 dolog, amire büszkék vagyunk 2021-ből

Mindjárt itt az évvége, a jól megérdemelt pihenés ideje, amikor mindenki megáll egy kicsit és számot vet az elmúlt év történéseiről. Sokunknak nem volt könnyű ez az év, de az ünnepi készülődés hangulatában emlékezzünk most inkább a sikerekre, amik előbbre vittek bennünket és benneteket. Hiszen annyi minden van, amire örömmel és büszkén nézünk vissza. Íme a legemlékezetesebb történések a Green Fox elmúlt évéből.

"Én ebben lubickolok!" - Tojás, a képzés vezetője

A Green Fox Academy társalapítója korábban saját startupjában és a Prezinél is dolgozott programozóként, mégis az oktatás az igazi szívügye.

Építésznek készült, mechatronikai mérnök lett Zsolt, a Green Fox mentora

Zsolt azt szereti a hardverprogramozásban, hogy gyors és valódi, kézzel fogható visszajelzést kap arról, hogy működik-e a kód, amit írt.

Further blogposts

Would you like to read more?

Crisis- and future proof professions in IT: DevOps

In our latest series of articles, we aim to introduce those IT career paths that allow us to remain marketable and acquire long-term future-proof knowledge on the labor market. Our next stop is DevOps. According to the estimates of the largest analytical companies, the market of DevOps-based tools is growing from 3.42 billion in 2018 to 15 billion dollars by 2026. Simultaneously, there is a growing demand for DevOps specialists in the market as well, that is why we will introduce this career path more in depth.

From interpreter to Salesforce developer: what can you expect when you move into this field?

COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.

Juniors with working experience are easier to integrate into daily work

Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.