A fejlesztő, aki jól prezentál, kincset ér a cégeknek

2019.05.14.
May 14, 2019

Az előadói készség fejlesztése ma már a programozók világában is megkerülhetetlen téma. Mutatunk 5 helyzetet, amikor tényleg nagy szükség van rá.

"A prezentációs készség tágabb értelemben azt jelenti, hogy valaki úgy tud mások előtt tömören, közérthetően és érdekesen megnyilvánulni adott témában, hogy az szakmailag és emberileg is hiteles legyen" - mondja Csarnó Nelli, a Green Fox Academy pszichológus-trénere. Erre pedig nem csak annak van szüksége, aki klasszikus értelemben vett előadásokat tart a munkája kapcsán.


Éppúgy tanulni és gyakorolni kell, mint a programozást

A Green Fox programozóképzésének harmadik hetében, egy napos tréning keretében indul a prezentációs készség fejlesztése. Ennek része egy elméleti alapozás:

  • a felépítéssel és tartalommal kapcsolatban
  • az előadásmóddal kapcsolatban (testbeszéd, prezentációs eszközök, stb.)

Hangsúlyosabb azonban az ezt követő gyakorlat: a hallgatóknak próbaelőadást kell tartaniuk, amiről egymástól is kapnak visszajelzést. A képzés későbbi fázisaiban is többször prezentálnak, például arról, hogy egy adott időszakban mit tanultak, ami a tudás elmélyítését is segíti. A képzés vége felé pedig szinte éles helyzetbe kerülnek, amikor a partnercégeknek mutatják be saját magukat. "A partnereink rendszeresen visszajelzik, hogy mennyire felkészültek ilyen szempontból a hallgatóink. Nem alapvető ugyanis ezeknél a vállalatoknál sem, hogy jó angolsággal és magabiztosan tudnak prezentálni a munkavállalóik" - mondja Nelli, hozzátéve, hogy általában angol nyelven zajlik a prezentációs tréning.

Az oktatási rendszerben nem kap kellő figyelmet ez a terület, még egyetemi szinten sem. Legfeljebb néhány cégnél érhetőek el ilyen témájú tréningek. "Pedig a prezentációs helyzetektől való félelem általánosnak mondható, hiszen evolúciós okai vannak, hogy az ember ösztönösen fenyegetve érzi magát attól, ha rászegeződik minden tekintet". Így gyakorlatilag mindenkinek van mit tanulnia, persze a személyiségtől is függ, hogy milyen tempóban történik a fejlődés. Ha valaki újra és újra felvállalja ezeket a helyzeteket, megtanulja kezelni a félelmét, és növekszik az önbizalma.


Mikor van minderre szüksége egy fejlesztőnek?

Okrona Csaba 5 éve dolgozik engineering managerként, és rengetegszer megtapasztalta már, hogy a megfelelő csapatdinamika és a hatékony kommunikáció kulcsfontosságú egy fejlesztői csapatban. "Programozóként nélkülözhetetlenek bizonyos soft skillek, amelyeknek az elsajátítása gyakran legalább annyi erőfeszítést igényel, mint a szoftverfejlesztői tudás megszerzése" - véli Csaba, majd jó pár helyzetet említ, amelyekben kamatoztatható a prezentációs készség.

  • Státuszmeetingeken, ahol röviden és érthetően kell összefoglalni azt, amit érdemes megosztani a többiekkel
  • Brainstormingnál fontos a saját ötletek, javaslatok hatékony bemutatása, és kellő magabiztosság ahhoz, hogy azok érvényre jussanak
  • Partnerekkel, ügyfelekkel tárgyalva is szükség lehet a fenti skillekre
  • Szakmai meetupokon és konferenciákon való szereplés szerves része a fejlesztők pályájának (senior szakemerként), ezek pedig klasszikus prezentációs helyzetek
  • Állásinterjúkon egyre gyakoribb, hogy felmérik a jelentkezők prezentációs készségét

"Gyakori tapasztalat, hogy junior szakemberek meg sem szólalnak egy meetingen, vagy ha elő merik adni az ötleteiket, a nagyobb hangú emberek könnyen elnyomják őket. Az ilyen helyzeteknek két nagy veszélye van: káosz alakul ki, mert nem sikerül egyetértésre jutni, vagy háttérbe szorul egy nagyon jó ötlet" - hívja fel a figyelmet Csaba, aki szerint ilyenkor a többi csapattag, illetve elsősorban a csapatvezető felelőssége, hogy mindenki bevonódjon. Ezenkívül azt is ugyanúgy észre kell venni, ha valaki túl aktív, és nem hagy másokat szóhoz jutni.

Az informatikai cégek többségénél olyan vállalati kultúra alakult ki az elmúlt évtizedekben, amely támogatja ezt a típusú személyes fejlődést. "A jó programozók bőven tudnak válogatni a munkahelyek közül, ezért fontossá vált olyan körülményeket teremteni számukra, amelyekkel szakmailag és emberileg is könnyű azonosulni. Ezeknek a cégeknek az alapértékei közé tartozik a nyitottság és a folyamatos önfejlesztés, így a managerektől is elvárják, hogy mindezt támogassák". Csaba a támogató vállalati környezet mellett azt is fontosnak tartja, hogy az egyén felismerje a fejlődés szükségességét, és találjon egy mentort vagy coachot, aki tudatosan segíti őt ebben.

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Fájdalommentes technológiaváltás I.

Technológiaváltási projektünk tapasztalatai, amelyben az egyik partnercégünk Delphi, C#, WPF és MS SQL technológiáról állt át JavaScriptre a segítségünkkel.

“Ha sikeres akarsz lenni IT területen, elsősorban magaddal kell megküzdened”

Miért fontos, hogy növekedjen a nők szerepvállalása IT területen? Hogyan lehetne javítani a női munkavállalók arányát? Kinek való ez a szakma, és hogyan érdemes belevágni? Ezekről a témákról beszélgettünk Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével.

Hello IT! for Women: ingyenes online képzés 300 bátor nőnek

Ha érdekel az informatika, szeretnéd rendszerezni és bővíteni a tudásod, vagy új karrierre vágysz, de még nem tetted meg az első lépéseket, akkor ezt a kurzust neked találták ki! A tananyagot a Google fejlesztette, a résztvevőket pedig a mi mentoraink segítik. Kerülj képbe a részletekkel és jelentkezz, július 19-én kezdünk!

Further blogposts

Would you like to read more?

Building bridges between business & tech

On March 17 we were happy to co-host the “Tech Up Your Business” webinar together with Green Fox Academy live on Facebook and Zoom. Our renowned speakers from Microsoft, SAS and Emarsys discussed the importance of tech skills for business professionals in various industries, as well as achieving a certain level of familiarity with contemporary technologies to succeed in the business world of today.

I never dreamed I would be a senior after 3.5 years

Ádám Pisky-Nagy worked in development policy for 5 years, before graduating from Green Fox Full-stack programmer course in 2019. After the placement, he quickly moved up the ranks and now works as a senior developer. What does it take to become a senior in the programming profession, and what can a career change bring in terms of salary? Get to know Ádám's story!