A tetovált srác valóra vált álma

„Egy idő után annyira lekötött ez a programozás dolog, hogy a hobbimmá vált, ráadásul egyre többször éreztem azt az érzést, amit a zene adott. Az volt a durva, hogy sikerült elérnem azt, amit a fejembe vettem.”

Újhelyi Endre bemutatkozásánál nem tudok rendhagyóbbat. A februárban végzett srác életének főbb állomásait a felsőtestét beborító színes, festményszerű tetoválásaiból ismertem meg. A két karja olyan, mint egy képeskönyv: többek között kedvenc mesefigurája, Nils Holgersson repül rajta Márton lúdon, a tini korszakban imádott svéd zenekar albumának figurái, egy jegesmedve és egy pingvin ölelik egymást, láttam egy süllyedő kalózhajót, amelynek zászlaján egy rövidítés: TWD (hamarosan kiderül, hogy mit jelent). A rajzokból megismerhettem a pusztaszabolcsi szülői ház kutyáját, Somát, illetve Ferdinándot. Utóbbi azonban kakas testbe született, de szegény egész életében azt kukorékolhatta, hogy én kérem kutya vagyok, hiszen házat őrzök,  én is a kapuban várom a gazdáimat, amikor hazaérnek, és hagyom, sőt, igénylem, hogy simogassanak... Ezek után az űrben úszó bálna jelentésére már nem mertem rákérdezni. (Nyugi, kiderül az is!)

Sem a középsuliról, sem az egyetemről nem láttam tetoválást Endrén, ezért azokról kénytelen volt rajzok nélkül mesélni: „A gimi után nem tudtam még, hogy mi szeretnék lenni, csak azt tudtam, hogy a földrajz érdekel a legjobban, ezért az ELTE Földtudományi tagozatára jelentkeztem, csillagászat és meteorológia szakra. Méghozzá azért, mert nagyon foglalkoztattak az ufók és a megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok. Ezt jelképezi az űrben úszó bálna tetoválásom. A kreativitásnak azonban semmi hasznát nem vettem, ezért sajnos nem igazán kötött le az egyetem és két év után abbahagytam. A Corvinus Gazdálkodás és menedzsment szakára mentem át, de ott sajnos még a tananyag sem érdekelt. Tudtam, hogy jó időre elköszönök az iskolapadtól.”

Endre ezt azért is tehette meg viszonylag könnyen, mert addigra már jó ideje zenélt, és a zenekarral egyre többet turnéztak. Még szinte gyerekfejjel, autodidakta módon tanult meg gitározni, majd a zeneszámok írásáig fejlesztette tudását. Emlékeztek a fent említett süllyedő kalózhajóra, TWD felirattal a zászlaján? A rövidítés nem más, mint a zenekar neve: Till We Drop. A stílus a punk és a metál zene mixe, háromszor is turnéztak Európában, a legtöbb rajongójuk azonban az USA-ból és Dél-Amerikából, a youtube-on követte nyomon a zenekar életét. Íme egy kis ízelítő.

„Amikor a zenekarból már kezdtünk másfele kacsintgatni és feloszlottunk egy Düreres búcsú buli után, ahol 600-700 fő bulizott velünk, akkor egy óriási űr maradt bennem. Tudtam, hogy most komoly váltás kell. Ekkor egy cimborámmal úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk Indonéziába. Minden ingóságunkat pénzzé tettük, és úgy mentünk ki, hogy ott új életet kezdünk. Arról mondjuk fogalmunk sem volt, hogy mi lesz az. Végül egy hosszú, 7 hónapig tartó nyaralás lett belőle, szörfözéssel és motorozással, mert munkát nem találtunk, és egy árva bizniszt sem hoztunk össze. Gondolkodni viszont rengeteg időm volt. Tudtam, hogy az utazás végére ki kell találnom, hogy merre tovább. Rájöttem, hogy lehetek akárhol, a világ bármely pontján, boldog csak akkor leszek, ha megtalálom az utam, azt, hogy mit kezdjek magammal.”

Ekkor lépett a képbe, vagyis egészen pontosan a skype-ba egy régi munkatárs, aki elmesélte Endrének, hogy ő autodidakta módon kezdett el programozni, és mára az IBM munkatársa. „Kapacitált, hogy kezdjem el magamtól tanulgatni, és ha eljutottam egy szintre, akár kisebb megbízásokat is kaphatok majd. Úgy voltam vele, hogy ha neki sikerült megtanulnia, akkor nekem is sikerülni fog, képes vagyok rá. El is kezdtem nézegetni a megadott weboldalakat, de az indonéz paradicsomi hangulat akkor még elragadott.”

A srácok pénze 7 hónap után elfogyott, muszáj volt hazajönniük Magyarországra. Endre a korábbi munkahelyére, egy budapesti tetoválószalonba ment vissza dolgozni, shop managerként helyezkedett el. A tetoválást sosem tanulta, de bevallotta: volt olyan pénteki buli, amelynek végén valamelyik haverjára egy-egy pálcikaember került. Igen, az elkövető Endre volt.

A munka és a bulizás mellett annak a bizonyos skype beszélgetésnek a hatására azonban egyre több idejét kezdte lekötni a programozás kezdeti fázisa. „Elkezdtem a kis projekteket és rájöttem, hogy ez engem baromira érdekel. Vártam a munkaidő végét, hogy mehessek haza és folytathassam a programozásnak még nagyon nem nevezhető tevékenységet. Nagyon lekötött ez a dolog, ez lett a hobbim, egyre többször éreztem azt az érzést, amit a zene adott.”

Fél év elteltével azonban ez már kevésnek bizonyult. Nem tudott fejlődni, az egyre több információ között elveszettnek érezte magát. Ekkor egy másik haver sietett a segítségére. Átküldött Endrének egy cikket egy Green Fox nevű helyről, ahol minden előzetes tudás nélkül képeznek programozókat. „Te jó ég, ilyen van??  - alig akartam elhinni, mert korábban nem hallottam ilyesmiről. Az utolsó betűig mindent elolvastam, amit a honlapjukon találtam, megpróbáltam kideríteni, hogy az emberek, akik ott végeztek, most hol dolgoznak. Ekkor már csak 1-2 hét volt hátra a következő képzésre való jelentkezési határidőből. Tetszett minden, amit olvastam és megtudtam a suliról, ezért beadtam a jelentkezésemet az ösztöndíjas képzésre (az ösztöndíjat azóta az utófinanszírozás váltotta fel - a szerk.). Mindhárom fordulón sikeresen átjutottam. Hát én így kerültem a Green Foxba.”

A képzést Endre egyetlen szóval jellemezte: tökéletes. Szuper csoport, teljes összhang, jó fej mentorok, akiktől bármikor lehetett segítséget kérni, és akik a péntek esti közös sörözésekre is szívesen becsatlakoztak. “A képzés során különböző cégek jöttek megnézni bennünket, akik az oktatási idő után is maradtak még dumálni. Megismertük őket, ők is bennünket – ennek később óriási hasznát vettük. Nálam a Gizmodo volt a number one – hozzájuk szerettem volna bekerülni. Ők egy amerikai médiacég, olyan, amelyiknek a tartalmaival is azonosulni tudok. És nem utolsó sorban azért is tetszettek, mert célom volt, hogy egy nemzetközi cégnél helyezkedjek el. Azt, hogy én náluk dolgozhassak majd, annyira a fejembe vettem, hogy csak erre koncentráltam, igyekeztem a maximumot kihozni magamból. A projektmunkát is azzal a csapattal készítettem, akik a Gizmodo ötlete alapján social network ebédszervezős appot csináltak. A cégek a képzés végén, az interjúk és az addigi teljesítmények alapján összeállítottak egy rangsort. Ezt mi, hallgatók is megtettük. Februárban végeztünk, március óta a munkahelyem a Gizmodo.”

Annyira belefeledkeztem Endre sikersztorijába, hogy a végén egy fontos kérdést elfelejtettem tőle megkérdezni. Ez lett volna az: egyszer lesz egy zöld róka tetoválásod is?