Így oktatunk mi ONLINE

2020.03.19.
March 19, 2020

#stayathome: Nagyon hiszünk a social distancing erejében, ezért múlt csütörtök óta a tanteremből átköltöztünk a virtuális térbe, minden képzésünk online zajlik. Szerencsénk van, hiszen mi alapvetően is számítógépen dolgozunk, ráadásul az oktatási metodológiánk is támogatja az online formátumot. Persze nem könnyű egyik napról a másikra váltani, hogy ezt megkönnyítsük nektek, Kökény Tamás, vezető mentorunk segítségével összegyűjtöttük az első hét tapasztalatait.

Hogyan készítettétek elő az átállást?

Egyrészt nagyon megkönnyítette a dolgunkat, hogy az oktatási metodológiánk könnyen átültethető az online térbe. Blended classroom módszertan szerint tanítunk, ahol keverednek a hagyományos tantermi oktatási módszerek a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. Videós tananyagaink vannak, amit a hallgatóknak önállóan, otthon kell feldolgozniuk. Ez nem változott. Ami újdonság, hogy a mentoraink által támogatott önálló és csoportmunka most online térben, adott esetben chatszobákban zajlik, ez utóbbinál közösen dolgozhatnak, kommentálhatják egymást munkáját.

Ezzel együtt alapos tervezés előzte meg az átállást. 2 héttel a váltás előtt kezdtük el átbeszélni a teendőket, és 1 héttel előtte állítottuk össze a tervet. Jelenleg 8 különböző osztályunk fut Budapesten és Prágában, amik a képzés más-más szakaszában vannak, illetve eltérő időbeosztással működnek, ezért a váltás előtti napon még mindegyik esetében külön egyeztettük, hogy mire van szükség a gördülékeny átálláshoz. 


Milyen eszközöket használtok az online oktatáshoz?

Olyan ingyenes eszközökkel dolgozunk, amiket a hallgatók egyébként is használnak. Ezzel is tudtuk csökkenteni a kellemetlenséget, hiszen arra nem kellett külön energiát fordítaniuk, hogy új platformokat tanulmányozzanak. A képzés projekt moduljában továbbra is 3-4 fős csapatokban dolgoznak a hallgatók, minden csapatnak biztosítunk egy Discord szobát, ahol egész nap beszélgethetnek egymással élőben, és együtt haladhatnak a feladataikkal. Ennek nagy előnye, hogy kifejezetten együttműködésre találták ki. A képzés első moduljaiban pedig Hangouts-ot használunk, ott a képernyőt is meg lehet osztani, az órákat pedig rögzítjük és feltöltjük YouTube-ra, így ha valaki lemaradna (akár az internetkapcsolat akadozása miatt), könnyen tudja pótolni.


Mik az első tapasztalatok, mennyire szokták meg a hallgatók? Mennyire szeretik, nem szeretik?

Számítottunk rá, hogy alapos előkészítés mellett is lesznek nehézségek, főleg amiatt, hogy online nehéz megteremteni a “csapat érzést”, nehezebb motiválni egymást. Nagyon örülünk, hogy ehhez képest rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. 

“Home office is super duper comfy :)”

“This difficult situation (learning remote) is very good managed!”

“I think you are doing great with the remote mode stuff. I need more social interaction and I will use one of the many channels you provided to connect with my classmates” 

Az interakció sem csökkent, ezt nagyon jó látni. Ami picit nehezebb, az a projektmunka, illetve a nagyobb osztályok esetén a 1on1 segítség biztosítása. Személyesen sokkal könnyebben kértek segítséget a hallgatók, ez egymás előtt nem olyan könnyű. Erre is már két megoldást tesztelünk: a tanulócsoportok mellett már olyan megoldásunk is van, ahol külön tudnak kérdezni a mentortól. 


Mi volt a legfurcsább?

Nálunk minden nap check-innel kezdődik, amikor mindenki sorban elmondja, milyen érzésekkel érkezett be. Ez online nem is olyan egyszerű. De erre is gyorsan lett megoldás: vagy előre beírjuk a névsort, de az is nagyon jól működik, hogy a hallgatók egymás után szólítják fel egymást. 


Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Ez  most egyébként is egy nagyon stresszes helyzet mindenkinek: egyik napról a másikra otthon kellett maradni, át kellett állni az online-ra, a képzésünkre járó anyukáknak (az Academy4Moms képzésünk kifejezetten kisgyermekes anyukáknak szól) a gyerekfelügyeletet is meg kell oldaniuk, ráadásul a koronavírus miatti szorongással is meg kell küzdeni. Ez nem könnyű. Azért, hogy segíthessünk a sok stressz feldolgozásában, pszichológus mentoraink továbbra is biztosítanak 1on1 coaching lehetőséget, csak most online formában. 


Mit tanácsolsz azoknak, akik szintén a távoktatás kialakításán dolgoznak?

Én személyesen azt látom, hogy nagyon könnyű elveszni a sok-sok tool között. Jó látni, hogy ekkora az összetartás és segítőkészség, ugyanakkor ez a sok információ megnehezíti a választást. Pedig sokkal jobb, ha elindulunk, ha nem is a legtökéletesebb platformon. Ezért én azt tanácsolom, hogy próbáljanak ki egy eszközt 2 napig, és ha jól működik, tartsák meg. Ha nem, akkor nézzenek újra körbe. Érdemes nagyon reflektívnek lenni, és ha kell, változtatni. Mi is 3-4 naponta átbeszéljük a tapasztalatokat, és ha kell, finomhangolunk. 

További blogposztok

Tovább olvasnál?

A no-code-ban hatalmas a potenciál, és most van itt az ideje, hogy belevágjunk

Amanda eredetileg angoltanárként és humánerőforrás-menedzserként dolgozott, amikor úgy döntött, hogy új területre vált. 2020-ban beiratkozott a Green Fox Academy online részidős képzésére, hogy beindítsa informatikai karrierjét. Néhány hónappal később azon kapta magát, hogy a világ legnagyobb CRM-platformjával dolgozik. Ismerjétek meg Amanda Lynn Jenys történetét, valamint azon keresztül a no-code fejlesztést!

“Amikor megkaptam a nevemre szóló tanúsítványt, az egy fergeteges érzés volt”

Mária már régóta a számvitel-pénzügy-kontrolling területén dolgozik és a gyakorlatban élte át a munkaerőpiac rohamos digitalizációját. Gyorsan felismerte az ebben rejlő hosszú távú lehetőségeket és jelentkezett is részidős kurzusunkra. Mik a tapasztalatai és mit tanácsol a leendő hallgatóknak? Milyen tervei vannak a programot követően? Olvasd el inspiráló történetét!

Salesforce fejlesztő bootcamp

A Salesforce fejlesztő bootcamp jól fizető technológiai karriert biztosíthat Neked! Válaszd ezt a képzésünket, ha érdekel a vállalatok üzleti folyamatainak megértése IT, HR, pénzügy vagy akár logisztika területeken, és kíváncsi vagy a legjobb platform-alapú fejlesztői megoldásokra. A low-code terület a legdinamikusabban fejlődő technológia volt az elmúlt években, ráadásul minden iparági előrejelzés azt mutatja, hogy az elkövetkező időszakban is uralni fogja a szoftverfejlesztést. Képzésünk során szakértőktől tanulhatsz és személyre szabott karrier coachingot kaphatsz, hogy jól fizető álláshoz juthass új szakmádban!

Further blogposts

Would you like to read more?

The dental technician who risked it all and won

He studied to be a lawyer and became a dental technician. Then he realized that due to the incredible advancements in technology, there would be an ever-decreasing demand for human work. Richárd Szabó completed the Green Fox course and has been working as a junior developer for the past one year. He managed to fully realize his plan to start working in his new career before he turns 30.

What to consider when choosing a programming course?

There are many courses to choose from if you want to learn programming. Even though they may seem similar at first glance, these courses can differ in many ways. In this 2-part article series we collect some of the most important characteristics that you should pay attention to when choosing the course that suits you best. Read the first part to know more!

Green Fox and Morgan Stanley launch Java Academy scholarship program

In cooperation with our corporate partner, Morgan Stanley Budapest, we are launching an exceptional scholarship program in April 2022. Within the framework of Java Academy corporate boot camp, we are choosing 15 talented students interested in Java and server-side programming and giving them the chance to restart their careers as back-end developers – for free.