10 dolog, amire büszkék vagyunk 2019-ből

2019.12.18.
December 18, 2019

Hamarosan lezárul egy újabb év, ebből az alkalomból kicsit megálltunk és visszanéztünk, hogy összegyűjtsük, mire is vagyunk legbüszkébbek 2019-ből. Nagyon sok minden történt velünk: túlléptük a 850 hallgatószámot, Prágában elindítottuk a harmadik évfolyamunkat, 49 eseményt szerveztünk a képzésünk iránt érdeklődők, illetve partnereink számára, és ezek még fel sem fértek a top 10-es listánkra. De mi az, ami igen? Íme!:)


1. Az első Academy4MoMs évfolyamának 100%-os elhelyezkedése: Júniusban végzett az Academy4MoMs képzésünk első évfolyama, őszre pedig az összes SzuperMami elhelyezkedett a számára legmegfelelőbb időbeosztásban.

2. Mi lettünk az InfoTanár Mentor Program szakmai partnere: A HTTP Alapítvánnyal együttműködve informatika tanárokat kezdtünk el képezni. Nagyon jó érzés, hogy a tanárokon keresztül még nagyobb társadalmi hatást érhetünk el.

3. Részidős programozóképzés indítása: Sok olyan kérést kaptunk, hogy indítsunk esti, illetve hétvégi képzést, hogy azok is csatlakozhassanak a green foxosokhoz, akik a Szuperintenzív képzést nem tudják vállalni. Végül 2019 őszén startolt el az első Részidős osztályunk. 

4. 100%-os elhelyezkedés Prágában: Két első prágai osztályunk minden végzett hallgatója sikeresen elhelyezkedett!

5. Kínai képzések: 2017 óta rendszeresen tartunk képzéseket Kínában egy partnercégünk számára. A sikeres együttműködésnek köszönhetően 2019-ben három képzést is indítottunk a távol-keleti országban.

6. Németországi elhelyezések: Nemzetközi karrierre nyitott junior fejlesztőinknek már abban is segítünk, hogy külföldön találjanak állást, 2019-ben három hallgatónkat helyeztük el egy németországi partnerünknél. 

7. Húli projektek: Belső fejlesztési ügynökségünkben külső megrendelők számára is elkezdtük a munkát. Többek között a Twitter ex engineering managere, Jesse Smith is hozzánk hozta saját startup projektjét, a PhoneIn-t (Jesse egyébként korábban hallgatónk is volt: egy specifikus technológiáról, a beágyazott programozásról tanult a vállalkozásához). 

8. Karrierváltó workshop: Pszichológus mentorainkkal belevágtunk egy olyan interaktív workshopsorozatba, ahol a résztvevőknek egyéni és csoportos gyakorlatokkal segítünk elindulni a karrierváltás útján, legyen az a programozás vagy más régóta dédelgetett álom.

9. Out Of The Box: Régóta szerettünk volna egy, a hagyományostól eltérő, tapasztalatok megosztására is alkalmas platformot létrehozni a HR szakma számára. Májusban a CX-Ray és The WorkLife Company cégekkel együttműködésben elindítottuk az Out Of The Box rendezvénysorozatot, ahol már több mint 170 HR-est láttunk vendégül.

10. Elkészült az első image videónk: Leforgattuk az első image videónkat, amire szuperbüszkék vagyunk - ezzel kívánunk mindenkinek sikerekben gazdag 2020-at!

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Gyors előrejutás várja az IT szakmára váltókat

Az IT szakma valós lehetőségekkel várja a karrierváltókat, mind pozíció, mind fizetés tekintetében gyorsan lépkednek előre végzett hallgatóink, mutat rá alumni kutatásunk. Tudd meg, milyen háttérrel indultak, és hogyan kamatoztatták a nálunk megszerzett tudást!

Máris kiégtél? Lehet, hogy itt a karrierváltás ideje

Kezdetben minden karrier ösztönző, minden feladat izgalmas újdonság. De mi történik akkor, ha idővel belefásulsz a szürke hétköznapokba, és a kihívást jelentő munkád unalmas rutinná változik? Összegyűjtöttük Jónás Virág, a Green Fox pszichológus mentorának segítségével, hogyan ismerheted fel a kiégés intő jeleit és mit tehetsz, ha már úrrá lett rajtad.

Eladóból fejlesztő: „A DevOps terület rögtön megtetszett”

Csizmadia Bence a kereskedelemben dolgozott egyetemi tanulmányai mellett, amikor úgy döntött, hogy belevág a Green Fox részidős programozóképzésébe. Ezután DevOps területen helyezkedett el egy német IT-cégnél, 100% távmunkában. Milyen élmény volt számára a képzés, mi fogta meg a DevOpsban, és mennyire tartja jövőállónak új szakmáját? Ismerd meg Bence karrierváltásának történetét!

Further blogposts

Would you like to read more?

A bridge to tech talents – we were guests at the Forbes Tech Summit

The first Forbes Tech Summit in Hungary looked for answers through the example of Lufthansa Systems Hungária's IT Young Professional Programme, and we have collected the 5 main thoughts arose during the full house BIG TECH stage podium discussion.

COSMO CONSULT has expanded its development resources in cooperation with Green Fox Academy

Flexibility is now an essential part of running a business. Whether it’s a growth-facing business area or a new technological need, a fast decision can provide a long-term competitive advantage. An effective solution for such a case is to start a special, corporate course.

Accenture: "We provide continuous development opportunities"

Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Accenture, and asked them what kind of workplace Accenture is and why it is good to work there. Read our article and get to know Accenture!