Mit kell feltétlenül tudnod, ha érdekel a programozás?

2021.08.05.
August 5, 2021

Hat éve indítottuk útjára a Ladies’ Coding Night rendezvényt, hogy teret adjunk az IT iránt érdeklődő nők kérdéseinek és belekóstolhassanak a kódolásba. Idén újra együtt tölthettünk egy fantasztikus estét, olvasd el az összefoglalónkat!

Hat programozónő ül egymás mellett és a moderátor, Varga-Baráth Barbara, akinek a Green Fox Academy cégvezetőjeként és a ShareIT Lab társalapítójaként szívügye, hogy segítse a nők érvényesülését az IT területén. Megtelt a terem, bár az érdeklődők fele a szomszéd helyiségben már a kódolás alapjaival ismerkedik. A vendégek mesélnek a munkahelyi kihívásokról, lehetőségekről és nevetve idézik fel a karrierváltásuk fordulatait. Legnagyobb örömünkre másfél óra után sem fogynak el a kérdések.

„Életem legjobb döntése”

A programozásban rengeteg felfedeznivaló van, kreatív feladat és inspiráló, hogy a fejlesztéssel tényleg jobbá lehet tenni valamit – válaszolták a beszélgetés résztvevői arra a kérdésre, hogy mit szeretnek a munkájukban. Ráadásul van benne perspektíva, rengeteget lehet fejlődni, amit a cégek általában támogatnak.

A feladat pedig nem csak kódsorok írásából áll, éppolyan fontos része a megoldások kitalálása, megbeszélése, illetve a tervezés és a tesztelés fázisa is. A programozás  csapatmunka, ahol például a problémamegoldó és a kommunikációs készségeknek is nagy szerep jut.

A kérdések arra is kitértek, hogy mivel jár, ha valaki nőként próbál érvényesülni az IT területén. Hátrányt semmi esetre sem jelent, bár a szabadúszóként egy kis csapatot vezető programozónő szerint vannak, akik először meglepődnek, hogy ő irányítja a fejlesztési folyamatokat. Jól jönnek viszont azok a személyes készségek, amelyekben a nők általában erősek.

„Erről a pontról bármi lehetséges”

Az IT karrierje elindítása során senki nem ütközött nehézségekbe a vendégek közül. Sőt, többen inkább azt tapasztalták, hogy a cégek szívesen alkalmaznak nőket IT pozíciókban, mert másféle gondolkodásmódot hoznak be a fejlesztőcsapatokba.

Az életkor sem döntő jelentőségű, negyven fölött is bátran bele lehet vágni a kódolásba, ahogy azt ketten is tették a kerekasztal résztvevői közül. Aki pedig részmunkaidős állást keresett, az talált számára megfelelőt, mondta el a kisgyerekes anyáknak tervezett képzés, az Academy4MoMs egyik korábbi hallgatója.

A ranglétrán néhány év gyakorlattal már előre lehet lépni, a senior szint elérése után ismét többféle irányba lehet továbbhaladni, például a csapatvezetés, az üzleti és az IT területeket összekötő szerepek vagy az alkalmazások felépítésében kulcsfontosságú architektúratervezés felé. Programozói tudással és tapasztalattal egy sor kivételes karrierút nyílik meg.

Próbáld ki, tanulj, kérdezz! Segítünk

Akit érdekel a programozás, annak azt tanácsolták a Ladies’ Coding Night kerekasztalának résztvevői, hogy ismerkedjenek meg az alapokkal és mindenképpen próbálják ki a kódolást. Ehhez ajánljuk magyar nyelvű, ingyenes  #MyFirstApp Coding Camp kurzusunkat.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy bár nagyon megéri programozásra váltani, de egyáltalán nem könnyű. A tanulásba sok energiát kell fektetni, cserébe minden apró siker nagyon felemelő érzés. Viszont mindenki elakad egyszer-egyszer, amitől nem szabad megijedni, addig kell próbálkozni, amíg megszületik a megoldás. Kérdezni pedig nagyon is ér, képzéseinken a mentorok bármiben segítenek, aki szeretné, coach kollégánkkal is megoszthatja a gondolatait, és az egész közösség nagyon támogató.

Van még kérdésed? Olvasd el bootcamp kézikönyvünket!

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Motiváció hosszú távra: ezért fontos a vállalati IT képzés

A cégek fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a megfelelő IT szakemberek hiánya. Speciális, vállalatra szabott képzésekkel nem csupán a felvételi folyamat válhat hatékonyabbá, de a betanulási idő is jelentősen lecsökken, miközben erősíthető a munkavállalói motiváció. A képzések gyakorlati előnyeiről Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy ügyvezetője osztja meg tapasztalatait.

Átülni a másik oldalra: IT-toborzóból szoftverfejlesztő

A #MyFirstApp Coding Campről és első online szuperintenzív képzésünkről mesél Móni, aki a karantén alatt döntött a karrierváltásról.

Ma már az agykutatáshoz is jól jön, ha tud az ember programozni

Zsuzsa Németországból költözött haza, hogy belevágjon a Green Fox Hardver programozó képzésébe. A megszerzett tudást kutatásai során szeretné hasznosítani.

Further blogposts

Would you like to read more?

Green Fox Academy opened new office in Bratislava

Green Fox has become a strong international company and is building a regional IT talent pool. We have international courses and provide international opportunities for our students and corporate partners. We continue to build our market-leading role in the Czech Republic and Slovakia.

Employee training is one of the keys to your company's success

Besides challenges, the changes in the industry brought about by technological trends also present opportunities for companies to increase their revenue streams. However, if they want to stay ahead, organisations must keep pace with evolving technology, and their employees must have the necessary skills.

Switching to programming can quickly boost your career

It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.