IT munkaerőpiac, IT képzések és nők az IT piacon - HRTV interjú Fachs Anitával

2021.11.05.
November 5, 2021

Az informatikushiány egy több évtizedes probléma Magyarországon. Ennek kapcsán az aktuális IT munkaerőpiaci trendekről, megoldási lehetőségekről beszélgetett Bogyó Péter, a HRTV adásszerkesztő műsorvezetője Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb részeit foglaltuk össze.

Az informatikushiány még inkább előtérbe került a pandémia hatására. Azon cégek, akik korábban elhalasztották digitalizációs és automatizációs beruházásaikat, most abszolút időszerűnek érzik őket, amihez még több munkaerőre van szükségük. Ezáltal minden eddiginél több szakember hiányzik most a piacról. Ez nem csak itthon figyelhető meg: a Microsoft nemrégiben kiadott jelentésében úgy prognosztizálták, hogy 2025-re a jelenlegi IT munkaerő közel ötszörösére lesz szüksége a vállalatoknak globális szinten.

“Ez óriási növekedést jelent, és egyben mutatja azt is, hogy nem csak nálunk van jelen a probléma, ami globális versenyt is eredményezni fog a munkaerőpiacon: a pandémia ugyanis azt is bebizonyította, hogy az informatikusok nem helyhez kötöttek, bárhonnan bárhova tudnak dolgozni. Ez rossz hír a magyar vállalkozásoknak, mivel innentől külföldi munkáltatókkal is ringbe kell már szállniuk a szakemberekért”

- figyelmeztet Fachs Anita.

Milyen tényezők súlyosbítják a szakemberhiányt a piacon?

A lassan évtizedek óta jelen lévő szakemberhiányt az elmúlt években tovább növelte a digitalizáció és robotizáció. Ezt mutatja, hogy kifejezetten a digitalizációt segítő szoftverfejlesztő cégeknél (low-code, ERP, CRM fejlesztők) nőtt meg az igény.

“Ezek olyan technológiák, amik 10 évvel ezelőtt még nem léteztek, így ezek a vállalatok elszívni sem tudják honnan az informatikusokat, új szakembereket kell képezniük. Ezt próbálják saját onboarding és képzési projektekkel áthidalni, de nem feltétlenül tudják tartani a lépést a saját igényeikkel sem”

- emeli ki Anita.

A nagyvállalatok válasza a tech tudás hiányára a munkaerőpiacon

A fenti problémák több nagyvállalatot is cselekvésre ösztönöztek már világszerte. A Google az egyre súlyosbodó helyzetet úgy próbálja enyhíteni, hogy olyan online, ingyenesen elvégezhető képzéseket indított, amik a piacon egyre inkább szükségessé váló skilleket és technológiákat hivatottak átadni, önállóan elvégezhető e-learning programok keretein belül. Az új metódussal a vállalatok gyakorlatilag már a toborzási fázis elé tolják a képzést a potenciális majdani munkavállalóik számára. A Google.org által támogatott egyik hazai programban a Green Fox Academy is aktív szerepet vállalt:

"A Google tanúsítványt adó IT support képzést elvégzők alapvetően helpdesk irányba tudnak elmennit, de emellett egy nagyon erős power user tudást is elsajátítanak, amire nagyjából mindenkinek szüksége van."

Vannak olyan válallatok, ahol azonban már inkább a speciális tudás hiányzik. A low-code fejlesztő cégek például egyre nagyobb számban érkeznek olyan igényekkel a bootcampekhez, hogy célzottan a saját rendszereikre képzett munkaerővel bővítsék állományukat:

"Az adott céggel közösen meghatározott szempontok szerint előre kiválasztjuk a piacról azokat, akik már a cégre szabott tananyagot tanulják célzottan. Emellett már a képzés alatt elindul az, employer branding és onboarding. Ennek eredményeképp - arányokat nézve - a folyamat végén a megbízó cég a képzésen részt vevő 12 emberből jellemzően 10-et biztosan fel is tud venni."

- magyarázza Anita a Green Fox szerepét a piaci folyamatokban.

Milyen rejtett veszélyeket tartogat a robotizáció és kiket érint leginkább?

Több elemzés szerint is jelenleg mintegy 40-50 ezer IT szakembert tudna felszívni a magyar piac. Emellett pedig mintegy 900 ezer munkahelyet veszélyeztet a robotizáció, ami többségében a nőket érinti. A Green Fox Academy külön hangsúlyt fektet a nők IT területre való  bevonására. Erre szolgál többek között a Google.org támogatásával megvalósuló “Hello IT! for Women” program is, amiben a Green Fox a mentorálást és soft-skill tréningeket adja a résztvevőknek.

A szellemi területen dolgozó munkaerő hajlamos fals nyugalomba ringatni magát azzal, hogy az automatizáció a monoton, fizikai munkát végzőket veszélyezteti. A valóságban azonban a pénzügyi területen dolgozókat; a kontrollereket, könyvelőket érinti leginkább a robotizációs folyamat. Ebben a szakmában a nők jellemzően nagyobb számban vannak jelen, így jobban kitettek a veszélynek is.

“Ha azonban a szakmai tudásuk mellé programozói tudást is magukba szívnak, akkor biztosítani tudják a helyüket a munkaerőpiacon. A kérdés az, hogy milyen gyorsan tudjuk ezt az átmenetet megvalósítani, annak érdekében, hogy végül az a munkavállaló, akinek egyébként veszélyben van épp a munkája, szakértőként vehessen részt az automatizációs folyamatban”

- hívja fel a figyelmet Anita az IT skillek elsajátításának fontosságára.

Mit tehet a  HR az IT munkaerőhiány feloldására?

A legfontosabb jelenleg, hogy a cégvezetők belássák, mennyire stratégiai fontosságú terület lesz a jövőben a HR. Nem elég az eddigi képzési büdzsékben gondolkodni, érdemes sokkal jobban bővíteni a HR döntési körét, hogy ezeket a kihívásokat a legokosabban tudják áthidalni.

“Ha tudják tömbösíteni az igényüket és találnak egy olyan képzőpartnert, aki meg tudja oldani magát a toborzást, az employer brandinget és egész osztályokat is tud képezni, azzal áthidalható lehet a probléma."

Ehhez fontos azonban, hogy a HR-es pontosan értse, hogy az IT csapatnak vagy részlegnek mikor milyen szakemberekre van szüksége. Értenie kell, hogy mit csinálnak az IT-sok, mi a különbség a junior és senior szakértő között. Nem években kell mérni a programozók tudását, hanem abban, hogy milyen technológiákat tudnak használni és milyen gyorsan képesek más technológiákat elsajátítani.

“Eljött az a pillanat, hogy a HR-nek sokkal mélyebb tudással kell rendelkeznie IT területen.

A teljes interjú elérhető ide kattintva.

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Ricsi tudatosan váltott, fogtechnikusból lett programozó

Előző munkahelyén látta, hogy szakmájában egyre kevesebb emberi munkára lesz szükség, azt ugyanis hamarosan robotok fogják végezni.

10 dolog, amire büszkék vagyunk 2019-ből

Hamarosan lezárul egy újabb év, ebből az alkalomból kicsit megálltunk és visszanéztünk, hogy összegyűjtsük, mire is vagyunk legbüszkébbek 2019-ből. Nagyon sok minden történt velünk: túlléptük a 850 hallgatószámot, Prágában elindítottuk a harmadik évfolyamunkat, 49 eseményt szerveztünk a képzésünk iránt érdeklődők, illetve partnereink számára, és ezek még fel sem fértek a top 10-es listánkra. De mi az, ami igen? Íme!:)

Élet a Green Fox után: mekkorát lehet dobbantani?

A második évfolyamban végzett, azóta ezerrel építi fejlesztői karrierjét. Lódri Péter mesélt két évvel ezelőtti váltásáról, és arról, hogy miért imádja új szakmáját.

Further blogposts

Would you like to read more?

Low-code Q&A: You asked, we answered

The benefits of low-code, or platform-based development are widely recognized by more and more companies, however, there are still many questions around the technology. That’s why we organized a roundtable session where we discussed the platform’s potentials, including the fact that low-code can be the perfect entry point to an IT career.

From Art Teacher to Salesforce Consultant: Who is this field for?

Anita Donkó had worked as an art teacher but switched to IT after much consideration. She completed our CRM Specialist course in the summer of 2022 and found a new job within 2 weeks. How did she find the course, what attracted her to Salesforce, and what parallels does she see between this platform and indoor climbing? Read the story of Anita’s career change.

From interpreter to Salesforce developer: what can you expect when you move into this field?

COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.