“Ha sikeres akarsz lenni IT területen, elsősorban magaddal kell megküzdened”

2021. 07. 12.
July 12, 2021

Miért fontos, hogy növekedjen a nők szerepvállalása IT területen? Hogyan lehetne javítani a női munkavállalók arányát? Kinek való ez a szakma, és hogyan érdemes belevágni? Ezekről a témákról beszélgettünk Fachs Anitával, a Green Fox Academy magyarországi operációjának vezetőjével.

Folytatódik rendhagyó rendezvénysorozatunk, a Ladies' Coding Night, melynek keretében ismét szeretnénk minél több nőnek megmutatni, hogy a programozás bizony nem csak a férfiak játszótere. 


A Green Fox számára miért fontos a női munkavállalók arányának növelése?


Már az alapítása óta társadalmi értékvezérelt közösség voltunk, a nők IT-ban való szerepvállalása pedig egy rendkívül fontos társadalmi kérdés. Éppen ezért feladatunknak érezzük, hogy lépéseket tegyünk ennek az aránynak a javítása érdekében, kifejezetten nőknek szóló eseményekkel és programokkal, képzésekkel. Büszkeséggel tölt el minket, hogy erőfeszítéseink nem hiábavalók, hiszen a hazai szektorra jellemző számhoz képest a hallgatóink között két és félszeres a nők aránya, de természetesen van még tér a fejlődésre. 


A vállalatoknak miért jó, ha több női programozót vesznek fel a csapatukba? 


A legtöbb tech vállalat arról számol be, hogy amikor megjelennek az első női fejlesztők a csapatban, megváltozik a hangulat, fellendül a kommunikáció, beindul egyfajta változás a munkahelyi kultúrában. Ezt kutatások is alátámasztják: a Harvard Business Review szerint a diverz csapatok gyorsabban oldják meg a problémákat és jobban is érzik magukat, ugyanis a sokszínűség arra ösztönzi az embereket, hogy legyenek nyitottak és osszák meg egymással ötleteiket, gondolataikat. 


Mi is azt látjuk a partnereinknél, hogy ahol több nő dolgozik egy fejlesztőcsapatban, ott bizony eredményesebben folyik a munka. Ezt annak tulajdonítják a cégek, hogy sokkal több a kommunikáció, ami a csapaton belüli problémamegoldást nagyban elősegíti, a nők új szempontokat hoznak be, és a jobb hangulatnak köszönhetően motiváltabbá válnak a csapattagok. 


Az IVSZ szerint egyre több nőt foglalkoztatnak a hazai IT-szakmában, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van az arányuk. Ennek a legfőbb oka, hogy az informatikai állásokra és képzésekre itthon nem jelentkezik elegendő nő. Hogyan lehet IT képzésekre több nőt bevonzani?


Még mindig nagyon sok tévhit van akörül, hogy valójában mit csinál egy IT szakember, és általában úgy képzeljük el őket, mint a sarokban ülő, magányos embereket, akik sötétben programoznak valamit egy hatalmas monitor előtt. Ezt sok nőnek kifejezetten riasztónak tűnhet. Pedig a fejlesztés sokkal inkább egy vibráló, innovatív, alkotó folyamat sok kommunikációval és csapatmunkával. Első lépésként úgy gondolom, hogy ezeket a tévhiteket kellene lebontanunk. 


Emellett fontos, hogy a nők reálisan lássák a szakmában rejlő potenciált, több ismeretet szerezzenek a különböző munkakörökről. Mi kifejezetten törekszünk arra, hogy minél több jó példát, egyedi női karrierutat mutassunk be a jövő női IT tehetségeinek, hogy ők is bele merjenek vágni a karrierváltásba. 


Hogyan segítette eddig a Green Fox a nők karrierváltását? 


Van egy kifejezetten nőknek szóló rendezvénysorozatunk, a Ladies’ Coding Night, amin rengeteg nőnek sikerült már bebizonyítanunk, hogy a programozás lehet a karrierjük következő állomása. Ezen az eseményen az érdeklődők találkozhatnak női példaképekkel, többek között olyan volt green foxosokkal, akik most fejlesztőként dolgoznak, illetve egy két órás, női mentorok által vezetett workshopon ki is próbálhatják magukat a programozásban. . Az esemény résztvevői webes nyelvekkel (HTML, CSS, JavaScript) ismerkedhetnek meg, teljesen az alapoktól kezdve. 


Emellett most indul negyedik alkalommal az Academy4MoMs képzésünk, ami kifejezetten kisgyermekes anyukáknak szól. Ez egy bölcsődei szolgáltatással egybekötött részidős programozó kurzus, amelyen fokozatosan nő a terhelés, így az anyukák könnyebben szokhatnak vissza a munkába a gyermekkel otthon töltött idő után. Így az első hónapban hetente 3x3 órát, majd a képzés második ütemében heti 5x3 órát töltenek a képzésen az anyukák, így a délután a családé és az otthoni feladatoké lehet. A képzés utolsó 2 hónapjában pedig egy részidős álláshoz hasonlóan már heti 5x6 órát vesz igénybe a képzés. 

Az Academy4MoMs tökéletes példája annak, hogy mennyire fontos a nők szerepvállalásának növelése IT területen, hiszen az összes végzett anyukánk  sikeresen helyezkedett el a szakmában. 


Milyen lépéseket kellene tennie a vállalatoknak annak érdekében, hogy több nőt vonzzanak IT területre?


Több irányból is meg lehet közelíteni a kérdést, és nyilván vannak vállalatspecifikus tényezők, mindenki ismeri a saját erősségeit, amire lehet építeni. De ha két dolgot kellene kiemelnem, akkor a legfontosabb szerintem az élethelyzetnek megfelelő feltételek biztosítása és a befogadó közeg megteremtése. Előbbire példa  a rugalmas, illetve részidős munkaidő lehetősége, vagy a rugalmas szabadságkezelés. Míg a légkör esetében fontos, hogy ne legyen kellemetlen egy meetinget azért lemondani, mert szülői értekezletre kell menni, vagy mert beteg lett a gyerek. De alapvetésnek kell lennie annak is, hogy az első női kollégák, akik egy fejlesztőcsapathoz csatlakoznak, ne érezzenek semmiféle megkülönböztetést a csapaton belül.

Már most is vannak kiváló vállalati példák, a partnercégeink között is sokan felszálltak erre a vonatra és jó eredményekről számolnak be. Hosszú távú terveik között szerepel, hogy ezeket a programokat tovább mélyítik. 


Milyen kihívásokkal kell megküzdenie a nőknek ezen a  területen?


Én úgy látom, ha nőként sikeres akarsz lenni IT területen, elsősorban magaddal kell megküzdened, én itt nem a külső tényezőket emelném ki. Az IT azt követeli meg, hogy valaki folyamatosan fejlessze önmagát, és erre tudjon megfelelő időt szánni. Nagyon gyorsan lehet fejlődni és előrejutni, pont ezért az IT-ban egy karrier sokkal gyorsabb tempóban tud haladni, mint más területeken. 


Mit üzennél azoknak a nőknek, akik nem biztosak abban, hogy való-e nekik az IT világa?


Szerintem a legfontosabb, hogy próbálgassák magukat. Jöjjenek el július 30-án a Ladies’ Coding Night-ra, gyűjtsenek inspirációt és kóstoljanak bele a programozás alapjaiba. Mi már nagyon várjuk, hogy személyesen is találkozhassunk a jövő új programozó tehetségeivel! :)


További blogposztok

Tovább olvasnál?

Ó Java, miért vagy te Java? Avagy honnan erednek népszerű programnyelvek elnevezései?

Mit jelenthet a különböző programozási nyelvek neve? Mit árul el a funkcionalitásukról vagy éppen a használhatóságukról? Összegyűjtöttünk néhány érdekes történetet a népszerű programozási nyelvek eredetéről. Ha téged is érdekelnek a kapcsolódó szórakoztató tények, akkor ezek a sztorik neked is tetszeni fognak. És ki tudja, talán kedvet is kapsz ahhoz, hogy egyik-másikat mélyebben megismerd. ;)

Bence tudta mit akar: a gazdasági szemlélet és a fejlesztés találkozása

A karrierváltás messze nem olyan ijesztő, mint sokan gondolják: következő interjúalanyunk sztorija is erről árulkodik. Bence korábbi munkahelyén már dolgozott vállalatirányítási rendszerekkel, így nem is volt kérdés, milyen karrierúton induljon a Green Fox-nál. Mi motiválta arra, hogy belevágjon a Microsoft technológián alapuló képzésünkbe, és mit szeret a legjobban új munkájában? Cikkünkből minden kiderül!

Karrierváltás kimaxolva: könyvelőből szakács, majd Full-stack fejlesztő

Németh Richárd a második szakmaváltása során kezdett bele a programozásba. A Green Fox után Front-end fejlesztőként helyezkedett el, majd nemrég átment egy full-stack pozícióba, és jelenlegi munkájának köszönhetően az USA-ba is eljutott. Hogyan telik egy napja, és milyen skillekre van szüksége a munkája során? Ismerd meg a full-stack fejlesztés világát Ricsi történetén keresztül!

Further blogposts

Would you like to read more?

“It is worth building your own talent pool” – a solution to the biggest challenges of companies

How is it possible to give more impetus to IT development and HR processes at the same time, even though this field is understaffed? How can you fill the gap when you need specialists of a company-specific technology who are ready to join a project as quickly as possible? The corporate bootcamp, which provides specific skills in close cooperation with a company, responds to these challenges.

Career change maxed out: from accountant to chef, then to full-stack developer

Richárd Németh started programming during his second career change. After graduating from Green Fox, he worked as a front-end developer, then recently changed to a full-stack position, and his current job has taken him to the USA. How does he spend a working day and what skills does he need for his job? Discover the world of full-stack development through Ricsi’s story!

Juniors with working experience are easier to integrate into daily work

Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.