Eladóból fejlesztő: „A DevOps terület rögtön megtetszett”

2023.06.05.
June 5, 2023

Csizmadia Bence a kereskedelemben dolgozott egyetemi tanulmányai mellett, amikor úgy döntött, hogy belevág a Green Fox részidős programozóképzésébe. Ezután DevOps területen helyezkedett el egy német IT-cégnél, 100% távmunkában. Milyen élmény volt számára a képzés, mi fogta meg a DevOpsban, és mennyire tartja jövőállónak új szakmáját? Ismerd meg Bence karrierváltásának történetét!

Mivel foglalkoztál a Green Fox előtt, és miért döntöttél a váltás mellett?

A kereskedelemben dolgoztam eladóként, ami nem jelentett túl nagy kihívást, ezért hamar ráuntam. Az IT viszont mindig érdekelt, apukám is ezen a területen dolgozik. A Green Fox pedig úgy jött a képbe, hogy megláttam a hirdetésüket Facebookon, és felkeltette az érdeklődésemet. 2021 februárjában kezdtem el a részidős képzést, miután felmondtam az akkori munkahelyemen.

Miért a részidős lehetőséget választottad?

Akkor még nappali egyetemi képzésre jártam, így pont jól jött, hogy a Green Foxnál hétköznap esténként (heti 2 alkalommal), és szombatonként tartották az oktatást. Ez mondjuk néha nehézséget is okozott, hiszen az esti órákban sokszor nehezebben koncentrál az ember. Amióta újra elkezdtem dolgozni, az egyetemi képzést levelezőn végzem. Hamarosan lesz egy bölcsészdiplomám, bár azt hiszem, hogy az IT tudásomat jobban tudom majd kamatoztatni a munkaerőpiacon.

Milyen élményeket szereztél a képzésen, és miket tanultál?

10 hónapig tartott a képzés, és végig teljesen online zajlott. Örültem, hogy nem ment utazással az időm, és voltak a csoportomban olyanok, akik külföldről vagy az ország Budapesttől távolabb eső pontjairól kapcsolódtak be, úgyhogy szerintem mindenkinek jól jött ez a fajta rugalmasság. Ettől függetlenül jó volt a csapat, sokat tudtunk segíteni egymásnak. Java-Backenddel kezdtünk, aztán a projektfázisban Full-Sack irányra váltottunk, majd megismerkedtünk a DevOpsos feladatokkal. A DevOps terület rögtön megtetszett, már akkor azt gondoltam, hogy a képzés után szívesen foglalkoznék ezzel, és végül így is lett.

Mennyi idő alatt tudtál elhelyezkedni, és milyen volt az álláskeresés?

Nagyjából másfél hónap alatt találtam állást. Összesen négy cégnél vettem részt interjún, amiből csak az egyik volt igazán jó élmény, és aztán ez is lett a munkahelyem. Mindegyik álláslehetőség más területhez kapcsolódott: volt tesztelés, Backend, ServiceNow és DevOps. Az előzmények alapján azt hiszem, nem meglepő, hogy utóbbit választottam. Egy németországi IT vállalatnál helyezkedtem el, amely középvállalatoknak fejleszt és üzemeltet webshopokat. Érdekesség, hogy a cégnél dolgozik egy magyarokból álló csapat, aminek a tagjai mindannyian a Green Foxnál tanultak.

Mi a DevOps, és miért tetszett meg?

A DevOps a szoftverfejlesztés (Development) és az üzemeltetés (Operations) szavak összevonása. A gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szervezetben a fejlesztői és az üzemeltetői csapatok a korábbi, elszigetelt működés helyett összehangoltan működnek. Egyre több szervezet fordul a DevOps irányába, mert felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a munkát. Igazából sokféle definíció létezik, minden cégnél picit mást értenek alatta. A DevOps nem kizárólag a szoftverfejlesztésre fókuszál, hanem a szükséges infrastruktúra megteremtésére és a futó szoftver utánkövetésére is. Nekem pont az tetszett benne, hogy nemcsak a programozásról szól, hanem van például automatizálási és rendszeradminisztrátori része is.

Kinek ajánlod a DevOps területet?

Mindenkinek, aki szívesen dolgozna olyan területen, ahol minden nap fejlesztenie kell magát. Emellett annak, akit érdekelnek a háttérfolyamatok, például kíváncsi arra, hogy mitől működik egy kód, illetve akit érdekel az automatizálás vagy a szkriptnyelvek. Mint a programozás minden területén, a DevOpsnál is nélkülözhetetlen a logikus gondolkodás, a problémamegoldó készség, valamint az angol nyelvtudás. Nálunk a cégnél az angol a munkanyelv, a meetingek is angolul folynak, bár a magyar kollégákkal négyszemközt azért magyarul beszélünk.

Milyen a munkád, hogyan telik egy munkanapod?

Távmunkában dolgozom, és kötetlen munkaidőben, így magam osztom be az időmet. Általában 9 körül már odaülök a géphez, mert reggelente tartunk egy daily standupot, ahol mindenki elmondja, hogy aznap min fog dolgozni, illetve ha valakinél felmerül bármi kérdés, azt megbeszéljük. Viszonylag kevés a meeting, inkább a feladatok elvégzésével telnek a napok. Ehhez a csapatmunka is hozzátartozik: néha segítséget kérünk egymástól vagy egyeztetünk más csapatokkal, de előfordul, hogy kifejezetten csendesen telik egy-egy nap. Szükség van tehát soft skillekre is, de mivel korábban eladóként dolgoztam, bőven szereztem rutint benne.

Mennyire váltotta be a képzés a hozzá fűzött reményeket fizetés és elhelyezkedés tekintetében?

Teljes mértékben beváltotta, és ahogy fejlődtem, folyamatosan emelkedett a bérem az elmúlt másfél évben, vagyis amióta itt dolgozom. Maga a pozíció azonban fontosabb volt nekem az elejétől kezdve. Korábban néhány havonta pozíciót váltottam, mert hamar unalmassá vált számomra a munkám. Ráadásul a kereskedelemben a rugalmasság sem volt jellemző, hiszen minden nap be kellett mennem a munkahelyemre. Számos pozitív hozadéka volt tehát a karrierváltásomnak, de tény, hogy magasabb fizetési kategóriába kerültem, és így anyagilag is nagyobb biztonságban érezhetem magam.

Mennyire érzed jövőbiztosnak a fejlesztői tudásodat?

Úgy gondolom, hogy a fejlesztői tudás jövőbiztos, de nem lehet hátradőlni, a folyamatos önfejlesztés hozzátartozik ehhez a pályához. Szerencsére a cég is támogat ebben, de magamtól is folyamatosan keresem a lehetőségeket. Továbbra is ezen a területen látom a jövőmet, ezért nagyon motivált vagyok a fejlődésre, és törekszem rá, hogy hosszú távon piacképes maradjon a tudásom.

Szerinted fejlesztőként kell aggódnod a generatív AI előtörése miatt? Mit gondolsz a ChatGPT-ről és társairól?

A napi munkám során használom a ChatGPT-t, pro felhasználó vagyok, tehát fizetek is érte. Több programozási nyelvhez vagy bizonyos folyamatokhoz például nem értek, amik nálunk a cégnél előfordulhatnak, és ilyenkor a ChatGPT segítségét kérem. Mindent persze nem tud megoldani helyettünk, és az sem mindegy, hogy hogyan teszünk fel neki egy-egy kérdést. Nekem az a véleményem, hogy ezek az eszközök egyáltalán nem jelentenek veszélyt a fejlesztői munkára, sőt, inkább támogatják azt.

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Híd az üzlet és a technológia között

Március 17-ei „Tech Up Your Business” kerekasztal-beszélgetésünkön a technológiai készségek meglétének fontosságáról beszélgettünk a Microsoft, a SAS és az Emarsys szakembereivel.

Mi is az a no-code: Minden, amit tudni érdemes

Legyünk őszinték, sokunk számára vonzónak tűnik az IT terület, de ugyanakkor kicsit tartunk is tőle a nehézsége miatt. Egy jól működő kód megírása sok IT szektoron kívüli ember számára teljesen lehetetlennek tűnik. De gondoltál már arra, hogy kódolás nélkül is kezdhetsz informatikai karrierbe?

“A tanulás sokszor beszélgetésekkel jön”

Az idei “tanévben” a HTTP Alapítványnak köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy az ITMP (Infotanár Mentor Program) keretében karrierváltók mellett informatiktanárokat is képezzünk. Ez egy különösen izgalmas feladat, hiszen a tanárokon keresztül sok-sok diákra is hatással lehetünk. Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok, a legnagyobb kihívások? És hogyan tovább ősszel? Reményi Zoltánnal, a HTTP Alapítvány elnökhelyettesével, valamint Némethné Büki Bernadett informatikatanárral, a képzés egyik résztvevőjével beszélgettünk.

Further blogposts

Would you like to read more?

Juniors with working experience are easier to integrate into daily work

Evosoft Hungary Kft. is a leading IT company in Hungary which has a presence in our country since 1995. Today, they operate with nearly 2000 employees but the number is increasing every year. They have been cooperating with Green Fox Academy almost since the start of the bootcamp. Thus, they have gained great knowledge and experience not only on the tech side but the HR side as well. This time we talked about the effective onboarding process and the integration of career changers.

Focus on developing soft skills

Nowadays, it is not enough for a programmer to write excellent lines of code; it is also becoming more and more important what soft skills they have. What is the added value of a psychologist developing these skills? What methods are worth adapting in a corporate environment? Our psychologist Fruzsina Fejes answered these questions by presenting the Green Fox strategy.

Accenture: "We provide continuous development opportunities"

Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Accenture, and asked them what kind of workplace Accenture is and why it is good to work there. Read our article and get to know Accenture!