Átülni a másik oldalra: IT-toborzóból szoftverfejlesztő

2020.08.31.
August 31, 2020

A #MyFirstApp Coding Campről és első online szuperintenzív képzésünkről mesél Móni, aki a karantén alatt döntött a karrierváltásról.

Hallgatónk, Ferenczi Mónika évekig IT-toborzással foglalkozott, és régóta vágyott arra, hogy átüljön a másik oldalra. Olyannyira, hogy korábban a BME-n elkezdett programozást tanulni, de 1-1,5 év után fel kellett hagynia a képzéssel, mert volt olyan programozós tantárgy, amivel nem jutott dűlőre. A másik érdeklődési köre a pszichológia és a HR, ezért találta meg a helyét IT-toborzóként. Év elején azonban elveszítette az állását, és megint elkezdte foglalkoztatni a karrierváltás és a szoftverfejlesztés. 

Az első app elkészítése

Tavasszal, a veszélyhelyzet ideje alatt elindítottuk a 3 hetes, ingyenes #StayAtHome Coding Campet azzal a céllal, hogy az IT iránt érdeklődők otthonról, tét nélkül kipróbálhassák, hogy milyen a bootcamp képzésünk. Ez a lehetőség a mai napig elérhető, most már #MyFirstApp Coding Camp néven, és a HTML-től a JavasScript alapokig bele lehet kóstolni a kódolásba. Ez Móninak kiváló lehetőséget adott, hogy kipróbálja magát, és eldöntse, merre tovább. „Mivel nagyon gyakorlatközpontú volt ez a program, azonnal láttam a munkám eredményét, és ez rengeteg sikerélményt adott. Teljesen elkapott a flow. Régen éreztem, hogy ennyire érdekel valami, a végén pedig nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült összekalapálnom az első kis applikációmat” – meséli Móni, akinek innentől már nem volt kérdés, hogy mi a következő lépés.

Budapesti bootcamp bárhonnan

Május közepén indult az első online szuperintenzív képzésünk, amihez Móni is csatlakozott hallgatóként. Miután állás nélkül maradt Budapesten, és a magánéletében is változások történek, hazaköltözött a szüleihez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Számára óriási pozitívum, hogy mivel online folyik a képzés, gyakorlatilag bárhonnan elvégezhető. Úgy gondolja, másnak is jól jöhet, hogy nem szükséges egy költséges budapesti albérletet fenntartani a képzés idejére, ha az illetőnek van más, kedvezőbb lakhatási lehetősége akár az ország egy távolabbi pontján. Móni az online bootcamp legfőbb előnyének a földrajzi rugalmasságot tartja, amit kihasználva többször utazott Angliába az elmúlt hónapokban, és onnan is gond nélkül részt tudott venni a napi oktatáson. Szerinte még a budapesti hallgatóknak is nagy pluszt jelenthet az online oktatásnál, hogy nem kell időt tölteni a napi utazással. 

Fárasztó, munkás és élvezetes

Móni a fenti három jelzővel foglalja össze a képzéssel kapcsolatos tapasztalatait így, hogy már bőven túl van a felén. Átlagosan napi 8-10 órát szükséges a tanulásra fordítani, de ez nem érte váratlanul, mert jól tudta, hogy mire vállalkozik. „A napi foglalkozások után is rá kell szánni 1-2 órát. Érdemes a házi feladatokat komolyan venni, mert különben könnyű lemaradni. Vannak nehezebb időszakok, olyan az egész, mint egy hullámvasút: a lejtő után mindig jön a felívelés, és akkor minden összeáll” - mondja, hozzátéve, hogy nagyon motiváló visszanézni a saját tanulási görbéjét, mert sokat fejlődött az elmúlt hónapokban.

Csak sörözni nem lehet online

Személy szerint nincs összehasonlítási alapja az on-campus képzéssel, de Móni úgy gondolja, hogy ő mindenképp az online képzést választaná a jövőben is. Online is bármikor lehet kérdezni a mentoroktól, chatkommunikáció és képernyőmegosztás segíti az interaktivitást, ráadásul a soft skill tréningek is ugyanúgy részei a képzésnek. Szerinte az online oktatás egyetlen hátránya, hogy lassabban alakulnak ki személyes kapcsolatok. Pont ezért szerveztek már csapatsörözést, hiszen a közösségi élmény is fontos része a bootcampnek.

Útban egy ismerős világ felé

Az első online, szuperintenzív képzésünk szeptember végén ér véget. A projektidőszak alatt egy internetes játék fejlesztésén dolgoznak a hallgatók, akiknek lehetőségük van belekóstolni a back-end és a front-end fejlesztésbe is. Móni szerint minden úgy történik, mint egy valódi munkahelyen. Az IT területén kifejlesztett, ma már számos - nemcsak informatikai - vállalat által használt agilis módszertan szerint dolgoznak, az úgynevezett Scrum keretrendszernek megfelelően. Számára nemcsak vonzó, hanem ismerős is ez a világ, hiszen korábban sokat dolgozott fejlesztőkkel. „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az asztal másik oldalán ülni az állásinterjúkon. A sokéves HR-tapasztalat ellenére biztosan izgulni fogok, de egy kicsit azért megnyugtat, hogy egy ismerős világban kell helytállnom” – teszi hozzá. Tisztában van azzal, hogy a képzés után is sokat kell majd tanulnia. Jelenleg az a célja, hogy elinduljon a szoftverfejlesztői pályán, majd lépésről lépére építse fejlesztői karrierjét Budapesten vagy akár külföldön. 


További blogposztok

Tovább olvasnál?

Az is megtanulja, aki elsőre úgy érzi, nem fog menni

"Kemény időszak volt, de ma is belevágnék" – mondja Pfening Viola a Green Fox kisgyermekes anyukák igényeire szabott programozóképzéséről. Szerinte főleg a rugalmas lehetőségek miatt éri meg váltani.

Sokat látott vendéglátósból Microsoft Business Central fejlesztő

Laci egy teljes karrierutat járt végig egészen az alapoktól kezdve a vezetői beosztásig, mielőtt úgy érezte, eljött a karrierváltás ideje. A komfortzónájából kilépve jelentkezett a Green Fox egyik speciális képzésére, hogy kipróbálja magát egy teljesen új területen, Microsoft Business Central programozóként.

Tolmácsból Salesforce fejlesztő: mi vár, ha erre a területre váltasz?

Náday Zsolt 2020-ban a Covid miatt vágott bele a Green Fox képzésébe, de előbb-utóbb mindenképp meglépte volna. A képzés utáni járványidőszak az álláskeresésnek kevésbé kedvezett, de Zsolt végül több cég ajánlatából választhatott, és Salesforce fejlesztőként helyezkedett el. Hogyan telik jelenleg egy munkanapja, és milyen skillekre van szüksége? Olvasd el interjúnkat, és tudj meg többet a Salesforce fejlesztők világáról!

Further blogposts

Would you like to read more?

A unique opportunity to acquire a unique combination of skills: IT and business

Co-founder and board member of Green Fox Academy, Péter Langmár and pro-rector of IBS, László Szepesi talk about a new cooperation of IBS and Green Fox Academy

From interpreter to Salesforce developer: what can you expect when you move into this field?

COVID made Zsolt Náday start a course at Green Fox in 2020, but he was going to do it sooner or later anyway. The epidemic period after the course was less suitable for job hunting, but Zsolt was finally able to choose from several companies and found a job as a Salesforce developer. How does he spend a working day and what skills does he need? Read our interview and get to know the world of Salesforce developers.

”It was like having a map in a complex labyrinth - suddenly, everything began to make more sense”

We believe that by providing up-to-date knowledge we can ensure our students' competitiveness in the labor market. That's why, during our courses, leading developers and recognized experts share their practical experiences with our students on several occasions. James Tang, the software developer at SEON is also one of these experts.