Milyen az első állásinterjú programozó anyukaként?

2019.07.12.
July 12, 2019

Kovács-Posta Erika az anyukáknak szóló programozóképzés után úgy érezte magát, mintha maratont futott volna. Azóta az első IT-s állásinterjúig is eljutott.

Egy telekommunikációs nagyvállalatnál dolgozott Budapesten, amikor várandós lett a kislányával. 15 hónapot töltött szülési szabadságon, majd visszatért korábbi pozíciójába. Újra kellett tanulnia a folyamatok nagy részét, mert  időközben sok változás történt, és úgy érezte, hogy a vezetőségnek is újra be kell bizonyítania, mire képes. „Gyakorlatilag olyan volt, mintha egy teljesen új helyen kezdenék. Megbecsült munkaerőként távoztam, a visszatérés mégis diszkomfortos volt” – mondta Kovács-Posta Erika a szülés utáni visszailleszkedés kihívásairól. Aztán mindenbe beletanult, és részleget is tudott váltani, de amikor kiderült, hogy ismét gyermeket vár, úgy döntött, hogy a következő újrakezdéshez új karriert választ, méghozzá programozóként. Elkezdett utánanézni a lehetőségeknek, és rátalált az anyukáknak szóló képzésre, amit a részidő és a bölcsődei ellátás miatt pont ideálisnak talált. 


„A képzés eleje egészen sokkoló volt”

Egyetemet végzett közgazdászként Erikától nem állt teljesen távol a programozói alapgondolkodás, mégis rengeteget kellett tanulnia. „A képzés eleje egészen sokkoló volt számomra. Attól tartottam, hogy soha nem fogom ezeket megtanulni” – idézte fel a kezdeteket. Nemcsak a programnyelvekről és a kódolásról tanultak, hanem a kapcsolódó háttértudás elsajátítására is szükség volt, például a számítógépek és az internet működéséről, továbbá számtalan új rendszerrel is meg kellett ismerkedniük, ami a kódolást egyáltalán lehetővé tette. A képzés végére azonban minden összeállt, és ebben Erika szerint nagy szerepe volt a Green Fox oktatási módszerének. „Folyamatosan arra ösztönöztek, hogy önállóan jöjjünk rá a megoldásokra. Ez nekem nagyon bevált, mert szerintem a valós tudást az adja, amiért te küzdöttél meg, amire te magad jöttél rá”.

„Egy képzeletbeli oklevelet is átadtam magamnak”

Otthon is sokat kellett gyakorolni, amire általában az alvási és a saját időből ment, mivel nem szerette volna a családdal tölthető időt beáldozni. Akár hajnali kettőig is fent maradt, így voltak nagyon kimerítő időszakok. „Előfordult, hogy sírtam, de ez másokkal is így volt. Van az a pont, amikor úgy érzed, hogy nem vagy többre képes, és így jön ki a feszültség” – mondta Erika, hozzátéve, hogy ilyenkor sokat segített a képzés többi résztvevőjének és a Green Fox képzett coachainak a támogatása. „Úgy működtünk, mint egy kis terápiás csoport. Tényleg nagyon jó volt együtt lenni.”


A nehézségek ellenére határozottan sikerként könyvelte el a programozóképzést. „Közben azt mondtam magamnak, hogy ha ezt megcsinálom, akkor bármire képes vagyok. És sikerült is, úgyhogy egy képzeletbeli oklevelet is átadtam magamnak”. Ahhoz hasonlítja ezt az eredményt, mint amikor évekkel ezelőtt a férjével lefutották a maratont. Körülbelül egy évet készültek rá, és bár Erika soha sem volt jó futó, megcsinálta. Az komoly fizikai megpróbáltatás volt, a programozóképzés pedig kőkemény agytorna. A közös pont pedig, hogy mindkét teljesítményhez rengeteg kitartásra volt szükség.

„Jó érzés, hogy kompetens lehetek ezen a piacon”

Most pedig jön a következő próbatétel: az álláskeresés, immár programozóként. Bár rutinos állásinterjúzó, ez mégis új helyzet számára. Főleg az a nehezítés, hogy technikai teszt is jellemző a fejlesztői pozícióknál, fogalmak kikérdezése vagy próbafeladatok formájában. Az első tapasztalatai azonban kifejezetten pozitívak. „Egy nagynevű multi informatikai részlegén voltam állásinterjún, és egyáltalán nem úgy jöttem ki, hogy nincs keresnivalóm a szakmában. Attól függetlenül, hogy mi lesz az interjú kimenetele, nagyon jó érzés, hogy kompetens lehetek ezen a piacon” – osztotta meg első sikerélményét.


A képzés alatt a front-endes irány fogta meg leginkább, de most azt tartja fontosnak, hogy meglegyen az első állása programozóként. „Egyelőre meg kell erősíteni azt az alapot, amit a Green Fox adott, és erre tudok építkezni” – mondta Erika, aki a tettre kész és tanulni akaró anyukákat mindenképp arra biztatja, hogy vágjanak bele a programozóképzésbe és váltsanak karriert.

UPDATE: Erika szeptembertől részmunkaidőben kezdi programozói karrierjét egy amerikai multinál!

További blogposztok

Tovább olvasnál?

"Ha megfelelő energiát fektetsz be, bármit elérhetsz"

Ötödik évét tapossa a Green Fox, ez alkalomból az első és második évfolyamunk végzettjeivel, köztük Kovács Bodor Mátéval beszélgettünk programozásról, munkáról, na meg persze jó kis green foxos emlékekről.

Biztosítsd be a jövőd szoftverfejlesztőként!

Két év munkatapasztalattal jellemzően már medior pozícióban dolgoznak, három év után pedig átlagosan bruttó 1 millió forint felett keresnek azok, akik velünk váltottak IT karrierre. Ismerd meg friss alumni kutatásunk eredményeit!

Ladies’ Coding Night - “Teljesen rendben van valamit nem tudni”

A Green Foxnál mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy segítsünk a nőknek a karrierváltásban, és jövőbiztos tudást szerezni. Ennek jegyében évente megrendezzük a kifejezetten hölgyeknek szóló, ingyenes eseményünket, a Ladies' Coding Nightot, ahol a résztvevők nemcsak a kódolásban próbálhatják ki magukat, hanem első kézből inspirálódhatnak programozónők személyes történeteiből. Milyen témákat jártunk körbe az idei eseményen? Milyen nőként elindulni az IT területen? Olvassátok el cikkünket, és ismerjétek meg előadóink személyes tapasztalatait!

Further blogposts

Would you like to read more?

Aliz: “We believe in continuous renewal”

Would you like to know our partners better, where you can even start your new IT career after the course? We have great news then! We sat down with Aliz's Community Manager, Petra Palotás, and asked her what kind of workplace Aliz is and why it is good to work there. Read our article and get to know Aliz!

4 additional factors to keep in mind when choosing a programming course

There are many courses to choose from if you want to learn programming, but before, it's worth comparing the options, because it makes a difference how much support you get or what chances you have later on the job market. In the second part of this article series, we collected more characteristics that you should pay attention to when choosing the course that suits you best. Read the last article to know more!

Burnt out already? Maybe it's time for a career change

At the beginning, every career is motivating and every task has its exciting novelty. But what happens when, over time, you become tired of the dull weekdays, and the work that once used to be challenging turns into a boring routine? With the help of Virág Jónás, a psychologist mentor at Green Fox, we've gathered how to recognize the warning signs of burnout and what to do once it takes over you.