Abból nem lesz jó fejlesztő, aki nem tud szépirodalmat olvasni

2019.12.10.
December 10, 2019

A programozó bootcampek 2015-ös indulásuk óta már közel 2000 juniort bocsátottak a magyar munkaerőpiacra. Hogyan tudnak beilleszkedni a képzésről kikerülő fejlesztők az IT cégeknél, mire van szüksége valójában a piacnak - ezeket a kérdéseket jártuk körbe decemberi meetupunkon.

IT szektortól függetlenül általános trend, hogy újfajta készségekre van szükség - kezdte az estét Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője. Az ATM-ek és banki ügyintézők példáján mutatta be az átalakulást. “Ahogy terjdeni kezdtek a bankautomaták, visszaesett az ügyintézők száma, majd egy ponton megfordult ez a folyamat. Ezek az új banki ügyintézők ugyanakkor már teljesen mást csinálnak: ‘pénzszámlálás’ helyett ügyféllel beszélgetnek, megértik, milyen pénzügyi termékre van szükségük, majd ennek megfelelő termékeket ajánlanak nekik.” 

A PwC Magyarország friss tanulmánya szerint az automatizáció 2030-ig hullámokban körülbelül 1 millió embert fog érinteni Magyarországon. Egyrészt a rutinszerű, fizikai tevékenységek esetében folytatódik a robotizáció, emellett a rutinszerű, kognitív feladatoknál is elindul egy automatizálási folyamat.  “Azok, akik nem beszélik az angol, illetve a programozás ‘nyelvét’, perifériára fognak szorulni - emelte ki Horváth Ádám. - Egy sikeres önéletrajz kötelező elemei lesznek az információmenedzsment, kritikus szemlélet, elemzés, mintázatfelismerés, algoritmizálás, információk rendezése és bemutatása, optimális elérése.” Horváth Ádám arra is rámutatott, hogy a bootcampek oktatási módszertana erre az új munkaerőpiaci környezetre készít azáltal, hogy frontális oktatás helyett problémamegoldásra tanít. A szakember szerint azt is fontos látni, hogy bizonyos szint alatt a programozás is automatizálható: “A felnőtt lakosság mindössze 10%-ának van 4-es, 5-ös olvasási, illetve szövegértési készsége, miközben a Google és Siri már 3-as szint fölött jár. A 3-as szint alatti tevékenységek könnyen helyettesíthetők algoritmussal. Így ahhoz, hogy valaki jó programozó legyen, ezeket az alapkompetenciákat - matematika, olvasás, szövegértés - is fejleszteni kell. Abból nem lesz jó fejlesztő, aki nem tud szépirodalmat olvasni.”


Azt keressük egy jelöltben, hogy képes-e adaptálni a kapott információt

A magyar alapítású szoftverfejlesztő cég, a Loxon két HR Business Partnere, Péczka Fatime és Fehér Vanda is egyetértettek abban Horváth Ádámmal, hogy hosszú távon a jó képességek a legfontosabbak ahhoz, hogy valaki sikeres fejlesztő legyen. Ugyanakkor felhívták rá a figyelmet, hogy a bootcampből kikerülő programozók esetében is van egy minimálisan elvárt tudásszint, ami ahhoz kell, hogy valaki elinduljon a pályán. A HR szakemberek javaslata szerint a szerteágazó, de felületes ismeretek helyett a kezdőknek érdemes egy szűkebb területre fókuszálni, és ott mélyebb tudást szerezni. “Két jelölt között sok esetben a szorgalom dönt. Az interjún gyakran előfordul, hogy az egyik senior fejlesztőnk egy kódsorról beszélget a jelöltekkel. Azt tapasztaltuk, hogy aki már a képzés alatt fordított időt arra, hogy az elméletnek is utánanézzen, az a kollégánktól kapott információk alapján sokkal könnyebben el fog jutni arra a következtetésre, amire kíváncsiak vagyunk. Mi pedig pont azt keressük egy jelöltben, hogy képes-e adaptálni a kapott információkat” - meséli Fehér Vanda. 

A HR szakemberek szerint a sikeres elhelyezkedéshez ezen kívül nagyon fontos a hozzáállás, legfontosabb szempontként az alázat, tanulási vágy és önfejlesztés iránti igény meglétét emelték ki.

Christopher Roy Turner, a DXC Technology Digital Transformation Unit Leadje hozzátette, hogy IT területen is egyre fontosabb, hogy valaki jól bánjon az emberekkel, erősek legyenek a soft skilljei. A beilleszkedés kapcsán arról is mesélt, hogy a szervezeteknek is felelőssége van abban, hogy fenntartsák a pályakezdő fejlesztők motivációját. “A  bootcampből érkező fejlesztőknél azt látom, hogy amikor megérkeznek hozzánk, hihetetlenül motiváltak, majd ez a motiváció gyorsan zuhanni kezd, amikor rátesszük őket projektekre, és a hirtelen mélyvíz miatt azt érzik, nem elegendő a tudásuk.” A Bain & Company tanácsadó cég, Time, talent, energy című könyvében szereplő tanulmánnyal mutatta be a motiváció fontosságát: “Kutatással igazolták, hogy egy elégedetlen munkavállalóhoz képest 40%-kal produktívabb egy elégedett kolléga. Egy elkötelezett munkavállaló még ehhez képest is további 44%-kal, míg az, akit inspirál a munkahelye, 125%-kal termelékenyebb.”

Az estét Czabai Tamás, a Green Fox 2017 februárjában végzett hallgatója zárta, aki vegyész pályáját hagyta ott a programozásért, ma pedig már az Oracle Senior UI Engineer-eként dolgozik, ezzel is bizonyítva, hogy a bootcampekből is lehet nagyot ugrani néhány év alatt.

További blogposztok

Tovább olvasnál?

Frissdiplomásként fejest ugrani a kódolásba - Így lettem Salesforce fejlesztő

Mozga Anna frissdiplomás bölcsészként vágott bele a programozásba nem sokkal a diplomaosztója után. Miután elvégezte a Green Fox Junior programozó képzését, 1-2 évig kereste a helyét új szakmájában, most pedig úgy érzi, hogy Salesforce-fejlesztőként végre megtalálta. De mit csinál egy Salesforce-fejlesztő, és milyen készségekre van szüksége? Ismerd meg jobban a Salesforce területet Anna történetén keresztül!

Munkába állnak a programozó anyukák - végzett az első évfolyam

A programozóhiány továbbra is égető probléma, miközben bőven vannak tartalékok a munkaerőpiacon: például a kisgyermekes anyukák, akik rugalmas lehetőségek hiányában nehezen illeszkednek vissza a munka világába.

Unod a munkádat? Így lehetsz sikeres karrierváltó

Újrakezdeni egy másik szakmában senkinek sem könnyű. A Green Fox pszichológusa elmondja, hogyan kell körültekintően csinálni.

Further blogposts

Would you like to read more?

The dental technician who risked it all and won

He studied to be a lawyer and became a dental technician. Then he realized that due to the incredible advancements in technology, there would be an ever-decreasing demand for human work. Richárd Szabó completed the Green Fox course and has been working as a junior developer for the past one year. He managed to fully realize his plan to start working in his new career before he turns 30.

Switching to programming can quickly boost your career

It is still worth learning programming: our latest alumni survey revealed that the average salary of those who enter the field as career changers exceeds HUF 1.2 million gross per month after 3 years. After three years, promotion is almost guaranteed, and nine out of ten programmers who have completed the bootcamp already work in at least medior position.

Long-term motivation: why corporate IT training is important

One of the biggest obstacles to business growth is the lack of suitable IT professionals. Specific courses that are tailored to the needs of companies do not only make the recruitment process more efficient but also reduce learning time significantly while also boosting employee motivation. The chief executive officer of Green Fox Academy, Kristóf Bárdos shares his experiences on the practical benefits of the courses.